Okány KSK régi honlapja - Új oldal: www.okanyksk.hu
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
FACEBOOK
     
Archív Híreink
Archív Híreink : INTERJÚ KOVÁCS TIBORRAL

INTERJÚ KOVÁCS TIBORRAL

BigJohn  2015.02.02. 21:04


Nyáron érkezett középpályásunkkal készítettünk tartalmas interjút...


A nyáron érkezett csapatunkhoz Kovács Tibor aki fiatal kora ellenére már számos csapatban megfordult pályafutása során, egészen az NB2-től a Megyei I. osztályig. Klubszinten többek között szerepelt a felnőtt csapatban a DVSC, a Létavértes, a Békéscsaba Előre és a Gyula Termál FC csapataiban is. 
A rendkívül technikás egykori utánpótlás válogatott játékos néhány hete apuka lett így a futball mellett új szerepkörben is bizonyítania kell immár, azonban ettől függetlenül a továbbiakban is harcol csapatunk minél jobb szerepléséért.

Szia Tibi! Örülök hogy elfogadtad a felkérésemet. Akkor kezdjük is!
-> Szia. Kezdjük. 

Legutóbb Szeghalmon játszottál. Hogyan és miért igazoltál Okányba?
-> Igen legutóbb Szeghalmon játszottam.Kiss Imre az Okány KSK vezetőségi tagja megkeresésére jött szóba a váltás lehetősége, illetve a több játéklehetőség reményében igazoltam át.
Milyen célokkal igazoltál Okányba?
-> Ahogyan már említettem a több játéklehetőség reményében igazoltam át és ha már itt vagyok friss feljutóként cél a bentmaradás és lehetőség szerint minél előrébb jutni.
Összeszoktál már a társakkal, könnyen ment a beilleszkedés?
-> Igen, elég könnyen ment, ugyanis a legtöbbjükkel már játszottam együtt.
Mely poszton érzed magad igazán jól?
-> Bármelyik poszton tudom hozni az átlagost,de a kedvencem a visszavont ék.
Mennyire vagy elégedett a csapat őszi teljesítményével?
-> Az idegenbeli mérlegen van mit javítani, de összesítve elégedett vagyok, mert egy újonc csapatról van szó, aki a középmezőnyben zárt.
Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel?
-> Lehetett volna jobb ha a sérülésem nem szól közbe, de egy 10-es skálán 6-ost adnék magamnak.
Várod-e már az alapozást?
-> Szerintem senki nem várja :). A viccet félretéve ,már várom hogy elkezdjük a munkát és a végén leszakítsuk a gyümölcsét.
Mit gondolsz, egy ifjúsági játékosnak jelenleg mennyi esélye van a felnőtt csapatba kerülésre?
-> Szerintem mindenkinek annyi esélye van amennyit magának megad.
A teljesítménye határozza meg a játékost. Ha valaki jól teljesít arra előbb utóbb felfigyelnek.
Melyik okányi mérkőzésedre emlékszel a legszívesebben?
-> A Sarkadkeresztúr - Okány mérkőzés ahol az utolsó 10 percben nyertük meg a meccset.


 

Szükséges lenne szerinted és ha igen akkor hol kellene erősíteni a jelenlegi csapatot?
-> Igen szükséges lenne. Csatár posztra, illetve szélső középpályásra, ha előrébb szeretnénk végezni.
Miben kell még szerinted javulnia a csapatnak?
-> Védekezésben mindenféleképpen. Nem tudtunk lehozni úgy egy mérkőzést, hogy ne zörrenjen meg a hálónk. Ez elég nagy baj volt.
Milyen hellyel lennél a bajnokság végén megelégedve?
-> Ha nem lesz változás, nem jön minőségi játékos akkor a  8-10. hellyel.
Köszönöm a válaszokat és türelmedet! Végül mit üzennél a szurkolóknak és az oldal olvasóinak?
-> Én köszönöm.Megtiszteltetés volt számomra. Hajrá Okány

Sok sikert tavaszra!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     
Pontos idő
     
Látogató számláló
Indulás: 2011-02-27
     
Ajánlott linkek
     
Jogi nyilatkozat

Copyright 2012 oksk.gportal.hu az Okány Községi Sportkör hivatalos honlapja
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.
Kapcsolat

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre