Okány KSK régi honlapja - Új oldal: www.okanyksk.hu
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
FACEBOOK
     
Archív Híreink
Archív Híreink : FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

hipohondra  2013.02.16. 19:52


Győzelem a felnőtteknél, vereség az ifi felkészülési mérkőzésen...
(Képpel)



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
**********************

GYULA TERMAL U-17 - OKÁNY KSK 1-2
Gólszerző: Lele (2)

A mérkőzés rövid krónikája:

Első harmad: A háromszor harminc perces mérkőzés első harmadában bő tíz perc kellett mire csapatunk megtalálta önmagát, majd a rendeződes után egyre többet birtokoltuk a labdát és már helyzetekig is eljutottunk, azonban egy kapu előtti kavarodás után Papp Cs. húzta el a hazai csatár lábát, amiért a játékvezető büntetőt ítélt.
Szerencsénkre ezt Gróh kapus bravúrral hárította.
A hirtelen sokkbol felébredve ismét mi iranyítottunk, de gólt nem sikerült szereznünk.


Kovács Tamás figyel

Második harmad:
Néhány csere után, felfrissített középpályával egyre többet birtokoltuk a labdát és veszélyes helyzeteket is kialakítottunk. Ebből csak egyet említsünk meg: Nagy K. lövése a felső kapufát érintve szállt a kapu fölé a 35. Perc táján.
Ezután több gyors akciót vezettünk amelyekből Lele kétszer is eredményes tudott lenni, azonban ha játékosunk jobban koncentrál akár meg két ziccert is gólra válthatott volna. 


Horváth Ákos akcióban

Harmadik harmad:
A faradó csapatok már többször a szabálytalanság határait (illetve olykor azokat át is lépve) súroló belépőkkel próbálták megállítani az ellenfelet. A kapott gól egy védelmi megingasból született, amikor is Horváth D. röviden passzolt haza és Gróh kapus mezőnybe kivágott labdáját a vendég támadó okosan a kapuba emelte.
A mérkőzés utolsó negyedórájára a fáradtság lett az úr és már kevés pontos passz akadt.


Az irányítás a mi kezünkben volt...

Összességében:
A mai ellenfelünkkel szemben, - akik meglepően jó kvalitasu csapat képet mutatva  (Egyes vélemények szerint egy megye3-as középcsapat szintű az ellenfél.) - iramos mérkőzésen a felkészülés szempontjából is értékes meccsen győzedelmeskedtünk.


 

Az ifjúsági csapat is megkezdte a tesztmérkőzések sorát, így az első ellenfél a Sarkadkeresztúri SE ellen lejátszották a fiatalok az első mérkőzést is.

A mérkőzés egyetlen célja számunkra a labdával való barátkozás illetve az egyes játékosok posztonkénti próbálgatása. A mérkőzés amelyen 2-0-ás vendéggyőzelem született, rendkívül jól szolgálta a csapat felkészülését és számos jó produkciót láthattunk a fiataljainktól.

A két kapott gólunk nem mérvadóak, hiszen egy szabadrúgás és egy rutintalanság okozta azokat, amelyek tétmérkőzésen minden bizonnyal másként alakultak volna.

 

Ködbe burkolódzott az okányi pálya ma délelőtt! Azonban az ifjúsági mérkőzés nagy részét napsütésben tudtuk lejátszani.

Még nincs hozzászólás.
     
Pontos idő
     
Látogató számláló
Indulás: 2011-02-27
     
Ajánlott linkek
     
Jogi nyilatkozat

Copyright 2012 oksk.gportal.hu az Okány Községi Sportkör hivatalos honlapja
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.
Kapcsolat

     

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros