Okány Községi Sportkör történelme
részlet Varju Richárd-Okány Községi Sportkör bemutatása c. írásából

(Aki segítő szándékkal helyesbítést, pontosítást szeretne, az kérem üzenjen az oldalon keresztül!Bal oldali menü "Üzenet nekünk" menüpont alatt!)

A falunak 1931-től van focicsapata napjainkig. Sajnálatunkra egyetlenegy személy nevét sem említik azok közül, akik az alapító tagok között voltak; név szerint nem tudni, kik voltak ők.

Annyi bizonyos volt, hogy nagyméltóságú uraságok, grófok, professzorok, református esperesek, országgyűlési képviselők, orvosok és egyetemi tanárok voltak azok, akik azon fáradoztak, hogy Szeghalom és környékén éljen a sport.

 Okány bekapcsolódása a megyei sportéletbe:

1935. október 27-én a Szeghalom Vidéki Hírlap meghirdetett egy vándordíjas labdarúgó tornát. A nevezők: Dévaványa, Okány, Körösladány, Szeghalom.

A torna szabályai már nagyon modernek voltak:

A mérkőzések az MLSZ szabályai szerint zajlottak le.

A vitás kérdésekben a négy egyesület intézőjéből álló és a Szeghalom vidéki Hírlap tudósítójával kiegészült vándordíj bizottság döntött.

Minden pályaválasztó köteles volt a mérkőzést legkésőbb kedd estig beérkezett levélben a kiadóhivatalnál bejelenteni.

A pályaválasztó köteles volt az ellenfélnek 13 vasúti jegyet, egy bírói vonatjegyet, és 4 pengő (mai értéke: 15-18000 Ft) tiszteletdíjat fizetni.

A pályaválasztó 10 karszalagos rendezőről volt köteles gondoskodni.

Minden játékos fényképes igazolványt kapott, e nélkül senki nem léphetett pályára és ehhez fénykép beadása is szükséges volt. A kiállítás díja 40 fillér.
A bírót a Szeghalmi Hírlap értesítette a pályaválasztó jelentése után.
Nevezési díj 4 pengő, óvási díj 5 pengő, fellebbezés 3 pengő.
A mérkőzésekre Püspöladány, Gyoma, Vésztő, Füzesgyarmat és Kisújszállás küldött bírót.

A mérkőzések menetrendje:

Okány – Körösladány 1935. október 27.

Szeghalom – Dévaványa

Körösladány – Szeghalom   1935. november 3.

Dévaványa – Okány

Szeghalom – Okány           1935. november 10.

Dévaványa – Körösladány

Körösladány – Okány         1935. november 17.

Dévaványa – Szeghalom

Okány – Dévaványa          1935. december 1.

Szeghalom – Körösladány

 
A körmérkőzésekről a Szeghalom Vidéki Hírlap törökszentmiklósi kirendeltsége adott felvilágosítást.

Díjazás: az első helyezett egy évig őrizte a vándordíjat és 11 darab ezüstérmet kapott.

A legfiatalabb csapat 11 bronzérem tulajdonosa lett.
A torna győztese Szeghalom csapata lett.

1936. január 13.

A Szeghalom Vidéki Hírlap öles betűkkel adta hírül, hogy megalakult a Sárréti Liga.

Január 18-án egy sportünnepség keretében a szeghalmi Péter András reálgimnázium tornatermében jött létre az intézmény olyan szándékkal, hogy a Sárréten élő mintegy 150. 000 ember sportéletét kézben tartsa.

Ennek vezetői már ismertek voltak. Név szerint: Vitéz Márky Barna Békés megyei alispán, Vitéz Dr. Nadányi János Bihari alispán, Horgosi Kárász Imre, Dr. Tóth Béla, Dr. Ikrich Arnold, Dr. Nagy Ferenc, Nagy Miklós, Gróf Merán János, Tatár Géza, Koppányi Imre, Nagy László, Dr. Kincses Imre, Gyökössy Gyula, Lannert János és Kovács Lajos.

1936. január 18-án délután öt órakor az Úri Kaszinó nagytermében alakult meg a Sárréti Liga, amire meghívták a Sárrét összes községének vezetőit, hogy az intézőbizottságot életre hívják. Célja az volt, hogy a Sárréti Olympiászt létrehozzák, ami a továbbiakban képviseli a falvak sportéletét. Ezt történelmi napnak nevezte az újság - a sárréti sport nagy napjának - és valljuk meg: az is volt.

Végeláthatatlan kocsisor indult az állomásra, hogy onnan behordja a nagyméltóságú urakat. Zászlódíszbe öltözött Szeghalom.

1936. február 22-én tartotta a Szeghalmi SE labdarúgó szakosztálya a közgyűlését, megalakulását és belépett a Ligába.

1936. február 26-án összejöttek a falvak, községek sportvezetői egy gyűlésre, ahol Szeghalmon kívül még hatan beléptek a Ligába.

A gyűlés résztvevői:

Szeghalomról: Dr. Ikrich Arnold, Koppányi Imre, Csoór István, Ifj. Fabuja János, Dr. Zsila Jenő és Kovács Lajos

Vésztőről: Dr. Kincses Imre

Körösladányból: Túróczy Endre, Ifj. Lannert János

Okányból: Patkó Olivér tanító és Kozma Antal trafikos

Füzesgyarmatról: Sípos Lajos

Belépett még: Dévaványa és a Szeghalmi Gimnázium csapata is.

A gyűlés levezető elnöke: Dr. Ikrich Arnold

Alelnöke: Dr. Mező Imre

Titkár: Koppányi Imre
Pénztáros: Csoór István

Ellenőr: Patkó Olivér tanító, okányi sportvezető

A Liga később barátságos mérkőzéseket is szervezett. Ilyenek voltak például: Szeghalom – Magyar Főiskola válogatott vagy a Szeghalom – Siketek Intézetének csapata. A szépszámú közönség mindig tetszetős futballt láthatott. Szeghalmon egy-egy mérkőzésen a nézőszám
elérhette az 1000-1200-at is.

Okánynak mindig is Vésztő volt az „örökös” ellenfele. Talán a két falu közti csekély távolságnak (8 km) is köszönhetően.„Vésztő meg Okány azok nagy rivális meccsek voltak! Ha Vésztőre mentünk futballozni, sorba mentek az emberek. Apám nem nagyon volt oda a meccsért, de ha Vésztőre mentünk felült a biciklire és jött. 2-300 ember ment biciklivel.” (Id. Szabó Sándor)
A mindenkori „szponzor” lovas kocsija– vendégrúdra szerelve – volt a szállítóeszköz. Vésztőn egy orvos, Okányban egy malmos engedhette meg magának a támogatást; községi pénztárból aligha jutottak volna ilyen célra. A csapatok döntő többsége iparos, kereskedő fiatalok, segédek voltak. A gyantéi Tisza uradalom gépészei is Okányban fociztak.Parasztfiatalok – illetve szüleik - nem engedhették meg maguknak, hogy felszerelésre áldozzanak.
A játékosok összetétele alapján a csapat neve Okányi Iparos Sport Egyesület, avagyOISE volt. A bírók a kiöregedett játékosok közül kerültek ki.

Futball Okányban az 1920-as évektől megszakítás nélkül mindig létezett. A belépti díj megfizetését azonban szigorúan vették: a körbe-körbejáró pénzbeszedők azoktól is bevasalták, akik a jegyárus asztalt elkerülték. A ”potyázókat” egész meccs alatt messze hajtották a pályától.
1937. március 1-jén a Sárréti Sport Újság a következőket írta: Gidófalvy Pál MLSZ elnök körutat tesz a megyében.
Először Szeghalmon, majd Gyomán tartott beszédet, amelyben megemlítette, hogy a Sárrét egyesületeinek be kell kapcsolódnia a magyar futball vérkeringésébe.
A megsegítésre tízezer pengőt javasolt. Vésztő azon a véleményen volt, hogy a sárréti csapatoknak egy külön III. osztályba kell kerülniük, ahol ott van Vésztő, Okány, Komádi, Szeghalom, Körösladány, Dévaványa, Füzesgyarmat és Biharnagybajom csapata.
Az indoklásuk az volt, hogy nincs elegendő pénzük az 5-10.000 lelket számláló községeknek.
Mindössze 10-15 pengő volt az éves bevételük, és ebből kellett volna fedezniük a bírók díját, a pálya felfestéséhez szükséges meszet, a játékosoknak a hűsítőt, az utaztatásról nem is beszélve.

A háború előtti sportolók közül nagyon sokan elestek, fogságba kerültek vagy épp visszatértük után elköltöztek a faluból.

1945 után a legelő jobb oldali részére került a pálya, a Sarkadkeresztúr felé vezető út baloldalára, a malommal szembe. 1948-at tekintjük fordulópontnak a falu sportéletében: a sportkör újra alakul, sportpályát építettek már bent a faluban. A kastélypark fáinak kiirtása után 1948 tavaszán a falu fiatalsága a kommunista- és a kisgazdapárt mellé szervezetten, teljes egyetértésben kubikolt nap mint nap, amíg le nem nyesték a pálya nyugati szélét és kialakították a ”lelátót”(3. számú melléklet). Itt meg kell említenem, hogy a kastélyparkot szó szerint kell érteni, ugyanis a község legnagyobb méretű építménye a templom után az a kastély volt, amit a török leverésekövetkeztében a királyi osztásokkal a földek újrakiosztása után Szlávy György kapott meg. Ő nem más volt, mint a fiatal királynő, Mária Terézia egyik testőre. Ő építette az 1770-80-as években, az alapméreteiben a maival azonos L-alakú kastélyt és nevelte benne 11 gyermekét. Az épület egy őstölgyes közepében épült, magas fekvésű helyen és elkülönülve – mint minden kastély – a pórnéptől. A Szlávy család később elköltözött. A kastélyt a Schwarcz kereskedőcsalád vette meg. A kastély épülete nagyon modern felszereltségű volt már ekkor is. Villannyal, vízvezetékkel és üvegházas kertészettel is rendelkezett. 1940-ben Schwarcz József nem várta meg hogy a háború itt érje: eladta a kastélyt 200 holddal és teljes bútorzatával egy magyar úrnak. Ezután jött a világháború, világfelfordulás. A kastély – amely nagybetűs fogalom, munkahely és titokzatosság volt századokon át – a községé lett. „Mit kezdjünk vele?” – tették föl sokan a kérdést. Ami mozgatható volt, annak napok-hetek alatt „megoldódott” a sorsa. 1945-től üresen állt az épület.

1948 ősze: új pálya, új csapat. Megalakult az Okány Községi Sport Kör.

1949 májusában már az új pályán játszottak a megyei szervezet által kiírt bajnokságban. Az alapításról nincs adat.

Az 1948-at követő időszak „nagy generációja” volt az 1956-57-től sportoló Id. Szabó Sándor, Sinka Sándor és Pusztai István időszaka. Ők még mindannyian élnek és történeteikkel segítettek engem. Az ’56-’57-es csapat még mindig a megyei II. osztályban volt. Ez alatt az osztály alatt csak járási „osztályok” voltak, ahol változó számú csapatok mérkőztek egymással. Ilyenek voltak a Sarkadi járás, Szeghalmi járás, Békési járás, stb. A feljutás és kiesés rendszere ugyanúgy élt a járási bajnokságokban is, bár onnan már nem lehetett kiesni, de feljutni megye II. osztályba igen. A csapat edzői a ’60-as években Méhes Sándor – előbb játékos edzőként majd csak edzőként – Góg István és Kozma Károly voltak. Heti két edzés volt. Ez a rendszer úgy tűnik, nagyon „bevált”, ugyanis 1948-tól napjainkig is megmaradt a kedd-péntek edzésnapnak (voltak szezonok, amikor kedd-csütörtök volt az edzésnap).Az edzés látogatottsága talán az ’50-60as években nagyobb volt köszönhetően annak, hogy egyes munkahelyeken, mint például a TSZ vagy KTSZ beleszámított a munkaidőbe. Ebben az időszakban már megjelent az „utánpótlásképzés” is. Mondván: ha tehetséges volt a fiatal játékos, „bedobták a mélyvízbe”, és ha megfelelően teljesített, akkor bekerülhetett az első csapatba. Néhány fiatal játékost be is „építettek” az együttesbe.

A hetvenes évekkel egy új korszak is elkezdődött az okányi labdarúgásban. Egy újabb játékos generáció érett be ebben az időszakban és az évtized végére ez meg is hozta gyümölcsét. Méhes Sándor edzőként ekkor „forrt ki” igazán. 1978-ban bajnok lett az okányi csapat. A siker is az ő nevéhez fűződik. Felkerültek a megyei második osztályba, de egy év után ismét a harmadosztályban találták magukat. A rég áhított álom nem tartott sokáig. 1976-tól 1978-ig az a csapat szinte mindent megnyert. Részt vettek különböző kupákon, tornákon, és mindenhonnan győztesként tértek vissza. A sikerek ellenére továbbra sem volt jobban támogatott a sport, a futball. Épp csak annyi pénz volt, ami az induláshoz elegendő volt és a csapatnak is csak egy-két garnitúra szerelés állt rendelkezésére. A hetvenes években nem igazán volt szponzor a csapat mellett. Egyedül a TSZ támogatta pénzzel és az utazás feltételeinek megteremtésével. Az előbb már említett Csepel teherautó szállította a játékosokat, majd 1971-ben vásárolt egy buszt a termelő szövetkezet. A játékosok továbbra sem pénzért futballoztak, mindenki kedvtelésből játszott és nem várt el semmi juttatást szolgálataiért. Persze előfordult, hogy egy-egy játékos munkát kapott a faluban, ha rátermettsége és játéka megfelelő volt. Ez a jelenség végigköveti a falusi labdarúgás életét egészen napjainkig. A honorárium a játékosok számára a szurkolók által fizetett egy-két pohár sörben nyilvánult meg. A körülmények elfogadhatóak voltak, hiszen volt a játékosoknak öltözője, tusolója, valamint a pálya karban volt tartva.

„Kiskaszával kaszálta az öreg Csurai a pályát. Kaszával! S akkor, ahogy haladt. Volt úgy, hogy nem végzett a meccsre és akkor a pálya felén nagy fű volt, a másik fele le volt kaszálva. Na, akkor taktikáztunk, hogy melyiket válasszuk az első félidőre, melyiket a másodikra. Szódavíz volt!” (Király Endre)

A sportkör felszereltsége szegényes volt. Edzéseken – amik heti két alkalommal voltak kedd-péntek rendszerben – 3-4 labda volt összesen. Az edzések látogatottsága ekkor sem volt 100%-os; mindenki, ahogy ráért, úgy járt edzésre. A munka mindennél fontosabb volt, bár még mindig „élt” az a rendszer, hogy a TSZ-nél például beleszámított az edzés ideje a munkaidőbe.

Okány ekkor már megyei III. osztályban szerepelt. Az osztályváltás nem feltétlenül a csapat rossz helyezéseinek volt köszönhető, hanem annak, hogy a megyei szervezet kiírásai szinte évről évre változtak. Volt olyan, hogy egy-egy bajnokságot átkereszteltek, megszüntettek. Tudatos utánpótlásképzésről még ekkor sem beszélhettünk. Ahogy eddig is, aki teljesített, az kortól függetlenül bekerülhetett a csapatba. Igaz, hogy ekkor már volt ifjúsági bajnokság is, de azok színvonala nem volt megfelelőahhoz, hogy utánpótlásképzésről beszéljünk.

A mérkőzések még mindig vasárnap délután kerültek megrendezésre, majd a ’80-as évek elején a szabad szombatok megjelenésével egyre inkább áttértek a szombati meccsnapra. Sok olyan csapat volt, amely még jó ideig csak vasárnap játszotta mérkőzéseit. Ez nem volt akadály soha a falu sportszerető közönségének; az emberek megpróbálták úgy intézni munkájukat, hogy a mérkőzésekre általában legyen idejük. A ’70-80-as években még mindig nagyon kedvelték a focit a falusiak és nem csak egyszerűen szerették, hanem ki is mentek és szurkoltak a csapatnak. Persze sokan jártak mérkőzésre, ha jól ment a csapatnak, és ez szerencsére elmondható volt az 1976-tól sikert sikerre halmozó gárdáról.

A ’80-as években két erős támogatója volt a helyi sportkörnek: a mezőgazdasági és a kereskedelmi egyeduralkodó szervezetek „elbírták” a focicsapat(ok) fenntartását. A csapat fel is vette a TSZ nevét, így szinte a nyolcvanas években végig Haladás TSZ SE volt a nevük. A csapat az 1978-as siker és az 1979-es kudarc után – ha egyáltalán kudarc volt a kiesés – nem tudott újra feljutni és komoly eredményt elérni. Ezen időszakból szeretnék megnevezni néhány meghatározó játékost: Király Endre, Hégely Sándor, Papp Ferenc és Kovács Sándor, akit Méhes Sándor edző csalogatott vissza szülőfalujába a megyei II. osztályú Szeghalmi MEDOSZ-tól 1975-ben.

„Ebben a csapatban nem volt kérdés, hogy győzünk-e hanem az volt, hogy mennyire.” (Kovács Sándor)

Az évtized fordulóján, a rendszerváltással egy időben a Haladás TSZ sorsa az anyagi hanyatlás irányába fordult. A TSZ nem tudott már ingyen autóbuszt adni sportcélokra, lecsökkent az anyagi támogatás mértéke is. A munkahelyek is „megrendültek” és ez a körülmény a játékosokat is érintette. A lelkes vezetők mindig igyekeztek összetartani, újra és újra szervezni a labdarúgó szakosztályt. Ekkor a sportkörnek már elég volt csak a foci fenntartása; nem tudott más sportágakat működtetni. Két futballcsapat: felnőtt és ifjúsági, bár változó sikerrel, de részt tudott venni a bajnokságokban.

Ezen időszak sportkör elnökei:

1974-től Notthof Sándor agronómus

1978-tól Balogh László általános iskolai tanár

1984-től Marton János TSZ alkalmazott

1986-tól Papp Attila önkormányzati alkalmazott, műszaki előadó

1987-től Fekete Zoltán ÁFÉSZ elnök, 2002-től Okány község polgármestere, 2006-tól a Békés megyei Labdarúgó Szövetség alelnöke

A rendszerváltás utáni gazdasági visszaesés kihatott a falu sportéletére is. Habár amatőr szinten nem függ a sport annyira az ország helyzetétől, az elmaradó eredmények mégis ezt igazolták. A csapatnak nem igazán ment jól a játék. Ékes példa az 1994-95-ös szezon, amikor a csapat a 11 indulóból csak a 9. helyen végzett. 22 mérkőzésen: 5 győzelem, 4 döntetlen, 13 vereség, 36:57 gólarány, 19 pont. A gyenge teljesítmény a sportolók nem megfelelő hozzáállása és egyéb elfoglaltságaik rovására volt írható. Mint egy amatőr falusi csapatnál, általában a játékosok „főállásban” dolgozók és diákok voltak.

Ahogyan az ország helyzete stabilizálódott, elkezdtek „jönni” az eredmények. Az 1996-97-es szezon biztató eredményei (3. hely a Megyei III. osztály északi csoportjában) után az 1997-98-as szezonban már az elvárások is megnőttek a csapattal szemben. A minimum elvárás a 3. hely megszerzése volt. A keret összetétele és tudása alapján ekkor a csapat jó eséllyel pályázott a feljutásra. A csapat új edzőt kapott, az egykori kiváló játékos Hégely Sándor személyében. A feltett kérdésre, hogy „A csapat vállalná-e az esetleges feljutást”, egyértelmű válasz érkezett:

„A felkerülés 400 ezer Ft plusz költséget jelentene, a pálya és az egyéb feltételek megfelelnének a követelményeknek. Az eddigi szponzorok hajlandóak lennének többet áldozni a focira, ha feljut a csapat.”

1997-ben az önkormányzat 250 ezer Ft-tal támogatta a falu sportéletét.

Kerek húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra sportsikert könyvelhessenek el a faluban.

1998. június: 20 év után újra bajnok az OKSK. Okány a Megyei III. osztály északi csoportjának bajnoka. A labdarúgó szövetség kacifántos és megoldhatatlan útvesztőiben sajnos a feljutás már nem sikerült.

Az ok: a III. osztály északi és déli csoportjának győztesei nem automatikusan jutnak föl a II. osztályba, hanem először egymás ellen játszanak ki-ki meccset, és e mérkőzések győztese jut fel egyenes úton a II. osztályba. A vesztes a megyei másodosztály 12. helyezettjével játszik osztályozót. Okány az első mérkőzésen a déli csoport győztesével, az Orosházi Rákóczival játszott. Az eredmény Okány – Orosházi Rákóczi 1-3; a visszavágón Orosházi Rákóczi – Okány 5:3. Így Okánynak nem maradt más, mint a Megyei II. osztály 12. helyezettjével, a Szabadkígyóssal megmérkőzni a feljutásért. Eredmények: Szabadkígyós – Okány 5:0, a visszavágón Okány – Szabadkígyós 4:3. A feljutás tehát nem sikerült. Ezek után az elkövetkezendő években a labdarúgócsapat célja még mindig a feljutás, de legalább a 3. hely megszerzése volt. A focicsapatnál a szezon már nem úgy alakult, ahogy azt szerették és elvárták volna a szurkolók, vezetők. A csapat az 5. helyen zárta a bajnokságot. Egy bizonyos fokú hanyatlás kezdődött a futballcsapat életében. A 2000-2001-es szezonban a futballcsapat – mint mindig – nagy tervekkel vágott neki a sorozatnak, de terveik hamar meghiúsultak. A csapat az őszi szezon végén a 10. helyen állt a 12 csapatos bajnokságban. A szezon végén 12. lett a csapat. Ettől a szezontól kezdve jómagam is tagja voltam aktívan a helyi futballcsapat életének előbb, mint ifjúsági játékos, majd később a felnőttek közt is kipróbálhattam magam kisebb nagyobb sikerekkel. 2002. január 18-án a Községi Sportkör közgyűlést tartott, ahol az elmúlt 5 év munkájáról számoltak be. A beszámolóból kitűnt, hogy az elmúlt időszak a szélsőségek időszaka volt. Amíg a focicsapat ’97-’98-ban bajnok volt, az ezt követő időszakban már csak a tabella végén szerepelt. 2002 őszétől már én is tagja voltam a falusi felnőtt csapatnak. A bajnokság előtt a célkitűzés a dobogó volt. A csapat egyetlen ponttal lemaradva a feljutást érő 2. helytől a 3. helyen végzett és bronzérmet szerzett. Újra fölcsillant a remény! Van keresnivalója a csapatnak. Ezen eredmény után még inkább a feljutás volt a kitűzött cél, de sajnos ez nem valósult meg a 2003-2004-es szezonban sem. Az elmúlt évek hullámzó teljesítménye után viszont a 2004-2005-ös szezonban a csapat kiharcolta a feljutást. A megyei labdarúgó szövetség újra variálta a feljutás rendszerét, de ekkor már nem volt legyőzője a csapatnak.

Az OKSK 2005 őszén a megyei II. osztályban indult, mint friss feljutó. Ahogyan az 1978-as bajnokcsapat is egy év után kiesett, ez a csapat sem volt elég erős a bennmaradáshoz. Itt sajnos ismét meg kell jegyeznem, hogy a megyei szövetség újra átláthatatlan átalakításokba kezdett, így a megyei II. osztályból nem két kieső volt, hanem hat. A csapat ma ismét ott tart, hogy megpróbál minél közelebb jutni a dobogós helyekhez, de a feljutás már nem az elsődleges cél. Inkább a szórakoztatás, a szórakoztató futball bemutatása és majdan egy főként hazai játékosokból álló csapat létrehozása a szándék. A csapat jelenlegi keretében legjobb esetben is csak maximum 5 hazai játékos szerepel, viszont vannak tehetséges ifjú játékosok, akiknek szükségük van még néhány év pallérozódásra, és csak ezek után vethetők be felnőtt mérkőzéseken. A vezetőség jelenlegi álláspontja az, hogy inkább legyen egy alsóbb osztályú csapat, ami nyeri a meccseket – bár nem bajnokesélyes, de szép focit játszik –, mint egy felsőbb osztályba kerülő csapat, ahol pofozógép lenne csak és egy év után rögtön kiesne.

A labdarúgás körülményei a ’90-es évek után nagyban javultak; értendő ez mind a materiális mind az anyagi feltételekre egyaránt. Megjelenik egyfajta honorálás is a játékosoknál. Mivel a munka mindennél fontosabb a jelenben ezért joggal várhatja el egy-egy játékos, hogy megfizessék az idejét. Sajnos van negatív példa is, amikor a játékos nem hajlandó fizetés nélkül játszani. Ez véleményem szerint elveszi az amatőr sport varázsát, azt, hogy a játékosok a saját szórakoztatásukra csupán élvezetből játszanak.

A pénz sajnos egyre meghatározóbb része a sportnak. Ahogy a mondás is tartja: Ahol pénz van, ott foci is van!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.